Egy félidő alatt eldőlt: Jászberényi FC-Füzesgyarmat 4-1 (3-0)

Ma délután a Füzesgyarmat együttesét fogadta csapatunk a Keleti csoport tizenkilencedik fordulójának rangadóján. Vezetőedzőnk a jó szereplés ellenére kénytelen volt belenyúlni megszokott tizenegyébe, lévén Sándor István és Farkas János sárga lapok miatti eltiltás miatt nem léphetett pályára.

Jászberényi FC-Füzesgyarmat 4-1 (3-0)

Jászberény, 400 néző, vezette: Ducsai József (Baghy Csaba, Kovács Gábor)

JFC: Miski – Szemere, Szanyi, Hevesi-Tóth, Süttő – Ilkovics – Albert (Herczeg, 90.), Szöllősi, Ludasi, Svedyuk (László, 80.) – Szanku (Szabó T., 85.). Edző: Huszák Géza.

Füzesgyarmat: Fildan – Achim, Vincze Á. (Styecz, szünetben), Raducu, Toca, Pataki – Székely, Nagy T. (Faggyas, szünetben), Villand, Lukács (Pölöskei, 70.) – Popescu. Edző: Boros Tibor.

27. perc: Albert bal oldali szöglete után Fildan saját kapujába ejtette a labdát, 1-0.

30. perc: Süttő szerzett labdát a vendégek térfelén, a tizenhatos bal sarkánál Alberthez passzolt, aki egy csel után kilőtte a hosszú sarkot, 2-0.

35. perc: Hevesi-Tóth indította Ludasit, középpályásunk Albert elé gurított, a szélső lövését ugyan még védte Fildan, de érkezett Szanku és becsúszva egy méterről a hálóba kotorta a kipattanót, 3-0.

71. perc: Miski elütötte a vendégek csatárát, a tizenegyest a csereként pályára lépett Faggyas értékesítette, 3-1

80. perc: Ludasi a tizenhatosnál Albert elé gurította, támadónk pedig két csel után lepókhálózta a hosszú sarkot, 4-1.

Csapatunk remek első félidőt produkálva teljesen megérdemelten nyerte meg a forduló rangadóját.