Egy Csank-csapat ellen soha nem könnyű

Szombaton újabb idegenbeli összecsapás vár csapatunk a harmadosztályú labdarúgó bajnokság Keleti csoportjában. Mivel sikerült felcserélni a pályaválasztói jogot a Gyöngyössel, így hivatalosan is vendégként lépünk pályára a hevesi városban.

  • A bajnoki rajton aratott bravúros győzelemnek köszönhetően érthető módon jó hangulatban telt a heti munka – felelte honlapunk érdeklődésére csapatunk karmestere, Sándor István. – A siker adta lendületet kihasználva szeretnénk újra begyűjteni a három pontot.

Nem lesz könnyű …

  • Egy Csank-csapat ellen soha nem könnyű játszani, hiszen formától függetlenül mindig rendkívül szervezetten futballoznak. Ettől függetlenül nyerni akarunk, a három pontért utazunk.

Mennyire ismerjük az átalakult Gyöngyöst?

  • Ha magát a csapatot, illetve játékosaikat kevésbé is, azt azért tudjuk, hogy mint a Csank János dirigálta együttesek mindig, a pontrúgásai veszélyesek. Éppen ezért talán még a szokásosnál is többet gyakoroltuk a héten a rögzített játékhelyzeteket.

Sérült, eltiltott?

Mindenki játszani akar, a kisebb, nagyobb sérülésekkel bajlódók sem kértek felmentést a munka alól, azaz a legerősebb kerettel utazhatunk Gyöngyösre.

Az NB III-as bajnokság második fordulójában, szombaton 17 órakor lépünk pályára Gyöngyösön.