Edzők, egymás között …

Mint köztudott, csapatunk tegnap, a rendes játékidőben elért  5-4-es győzelemnek köszönhetően kiharcolta a továbbjutást a MOL Magyar Kupa országos táblája első fordulójában, Csomádon. A mérkőzés azonban nem csak a kilenc gól miatt marad emlékezetes, hanem a két edző személye miatt is. Magyar pályán ugyanis ritkaság számba megy, hogy egy amatőr (negyed)osztályban, illetve NB III-ban szereplő gárda összecsapásán két egykori ismert játékos dirigáljon a kispadról. Most pedig ez történt …

Német Gyulát nem kell bemutatni szurkolóinknak, hiszen tősgyökeres jászberényiként nyitott könyv pályafutása szimpatizánsaink előtt. Elég talán egyetlen momentumot kiemelni: fénykorában úgy lett az NB II gólkirálya, hogy a Ferencváros, illetve Tököli Attila is a másodosztályban szerepelt.

A CSO-KI Sport Pest megyei I. osztályban szereplő gárdáját pedig az a Jenei Sándor irányította, aki ugyan már 56 éves, de mind a mai napig nem felejtették el az újpesti szurkolók. Az ungvári származású egykori futballista ugyan szerepelt a Honvéd, a Volán, a Pécs, illetve a Siófok színeiben is, de legnagyobb sikereit a Megyeri úton érte el. A lila-fehér együttesben egy híján 150 élvonalbeli meccsen lépett pályára, nyert magyar bajnokságot, kétszer volt ezüstérmes az NB I-ben, illetve szerepelt az 1998-as MK-döntőn is.

Nem csoda, ha a tegnapi meccs szurkolói mind a mai napig példaként emlegetik a jelenlegi játékosok előtt a két csupa szív szakembert!

Be the first to comment

Leave a Reply