Edzés, meccs, edzőtábor …

Kánikula ide, rekkenő forróság oda, játékosaink gőzerővel készülnek a közelgő bajnoki rajtra. Ma estig még Jászberényben, holnaptól Szarvason “kínozza” a keret tagjait Német Gyula vezetőedző.

Hétfőn és kedden egy, egy edzés szerepel a programban, majd holnap 13.45-kor útnak indulunk a szarvasi edzőtáborba – tudta meg honlapunk Pikó Attila technikai vezetőtől. – Menet közben megállunk Törökszentmiklóson egy felkészülési meccs erejéig. Este közös vacsora lesz a szarvasi főiskola kollégiumában, s együtt nézzük meg az Eb-elődöntőt. Csütörtökön és pénteken napi kétszer edzünk, szombaton a Mezőtúr ellen lépünk pályára edzőmeccsen. Ezúttal a vasárnap is munkanap lesz, annyi könnyítéssel, hogy csak délelőtt vezényel gyakorlást szakmai stábunk. Hétfőn és kedden duplázunk, szerdán pedig a Békéscsaba II elleni edzőmeccset követően indulunk haza. Az utazó keretben csak olyanok kapnak helyet, akik a következő szezonban biztos, hogy csapatunkat erősítik.

Egy éve szintén Szarvason táboroztunk, s talán az összetartásnak, a csapatépítő programoknak is köszönhető, hogy ősszel valósággal szárnyalt együttesünk. A 22 fős felnőtt kerettel tart Tasi Zoltán edző irányítása mellett tizenkét U17-19-es játékos is. A szerda felkészülési meccs 17 órakor, a szombati 10.30-kor, a jövő szerdai 17.30-kor kezdődik.

(Fotó: Agócs László)

 

Be the first to comment

Leave a Reply