Eddig még gólt sem kapott a DEAC

A szezon (egyik) legnehezebb összecsapása előtt áll a hétközi bajnoki fordulóra készülő csapatunk. Szerdán 16 órakor, a bajnokság ötödik fordulójának összecsapásán, Debrecenben, a négy összecsapáson még gólt sem kapott DEAC ellen lép pályára.

A pontvadászat megkezdése előtt egyértelmű volt, hogy az NB II-ből kiesett két gárda, a Kazincbarcika és a DEAC a bajnokság egyértelmű favoritja, s ennek megfelelően is kezdték a sorozatot. Különösen a debreceni egyetemisták kapták el a rajtot, az első három találkozón – DVTK II, Törökszentmiklós, Hidasnémeti – nem kevesebb, mint 13 gólt szereztek, miközben egyet sem kaptak. Ugyan a legutóbbi játéknapon elzáródott a “gólcsap”, de a putnokiak sem tudták bevenni a Sándor Tamás dirigálta fekete-fehérek kapuját. Így elmondhatják magukról, hogy 360 perc alatt még egyszer sem kellett – a meccsek, illetve a félidők megkezdése kivételével – közepet kezdeniük.

Vezetőedzőnk, Német Gyula ráadásul nincs könnyű helyzetben, ugyanis kénytelen belenyúlni jól megszokott kezdőcsapatába. Aranyos Mózes piros lapot kapott a legutóbbi fordulóban, így kénytelen kihagyni a szerdai kilencven percet. Ugyanakkor jó formában van együttese, a hidasnémeti kisiklás – csupán 1-1-re végeztünk az újonc otthonában – kivételével valamennyi meccsét megnyerte a szezonban, márpedig a három bajnoki és két kupagyőzelem kellő önbizalmat kell, hogy adjon a rangadó előtt.

Az egyetemi sporttelepen szerdán 16 órakor kezdődő mérkőzést Újhelyi Tamás vezeti, segítői Balla Levente és Flinta Zoltán lesznek.

Be the first to comment

Leave a Reply