Búcsú Gyöngyöstől, búcsú a szezontól

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Hivatalosan befejeződött a harmadosztályú labdarúgó bajnokság őszi idénye, vasárnap már a tavaszról előre hozott első játéknap mérkőzéseire kerül sor. Egyben ez lesz az idei esztendő utolsó fordulója is …

Számunkra kétszeresen is búcsút jelent a vasárnapi összecsapás. Egyrészt utolsó tétmeccsünket vívjuk 2018-ban, másrészt ez lesz az utolsó olyan hazai összecsapásunk, melyet a gyöngyösi albérletben kell megrendeznünk. Vasárnap 13 órakor azt a Cigánd együttesét fogadjuk, melyet az augusztusi bajnoki nyitányon, Szöllősi Ferenc és Farkas János góljával idegenben legyőztünk. A szabolcsi alakulat nagy reményekkel kezdte a szezont, ám nyári keretátalakítása nem váltotta be a reményeket és csupán a tizenötödik helyről várja az összecsapást. Különösen az elmúlt egy hónap sikeredett gyengére a sárga-zöldek számára, utolsó hat meccsükön mindössze egyetlen pontot szereztek, és csupán egy(!) gólra futotta erejükből.

Hiába szól minden statisztikai adat mellettünk, hiába vagyunk nagy esélyesei az összecsapásnak, nem árt az óvatosság. Ezt a nézetünket osztja csapatunk szakvezetője is.

  • Nagyon kiegyenlített a mezőny, a harmadiktól a tizenegyedik helyig hetente változik az állás – erősítette meg óvatossága okát Huszák Géza. – Ugyan a Cigánd a feljutási remények helyet ma már a kiesés elkerüléséért küzd, azt azért látni kell, szinte minden alkalommal megszorongatta ellenfelét és szoros meccsen szenvedett vereséget. Öt alkalommal is csupán egyetlen góllal maradt alul …

Esetükben talán a legnagyobb problémát gólképtelenségük okozza, márpedig gól nélkül nem lehet sikeres egyetlen csapat sem. Ezzel szemben együttesünk a leggólerősebb gárda a Keleti csoportban, a tizenöt őszi bajnoki találkozóból csupán a Szolnoki MÁV ellen nem sikerült a kapuba találnunk. Amennyiben tehát kellően türelmesek leszünk és nem kezdünk el kapkodni, ha esetleg nem zörgetjük meg a hálót a meccs elején, szépre sikerülhet a gyöngyösi búcsú …