Bemutatjuk ellenfelünket: Tiszafüredi VSE

Az augusztus 20-i állami ünnep miatt kivételesen valamennyi másod-, és harmadosztályú bajnoki mérkőzést szombaton rendez meg a Magyar Labdarúgó Szövetség. Csapatunk – 17.30-kor lesz a kezdőrúgás – a Keleti csoport második fordulójában a Tiszafüredi VSE gárdáját fogadja.

A Tisza-tavi együttes idén ugyan újoncnak számít az NB III-ban, ám az elmúlt évtizedben folyamatosan ingázott az NB II és a megyei I. osztály között. A közelmúltban többször is megnyerte a megye egyet, de az osztályozókon alul maradt, így  mostanáig kellett várnia az újabb feljutásra. Újoncként, de nem rutintalan csapattal vágott a szezonnak az együttes. Megyénk szurkolóinak nem kell bemutatni a gárda új szakvezetőjét, Csillag Lászlót, akit korábban játékosként (Kisújszállás, Tiszafüred, Kunhegyes), jelenleg pedig edzőként, klubszimpátiától függetlenül elismernek a drukkerek. A nyáron több, magasabb osztályból érkezett, illetve gólerős játékossal erősítette meg keretét a Füred. Vincze Ákos Debrecenből, Papp Nándor Hajdúböszörményből igazolt az együtteshez. Boros János (Gyöngyös) tavasszal 12, ősszel 15 gólt szerzett, míg a karcagiak többszörös gólkirálya, Székely Dávid 34 alkalommal volt eredményes a 2016-17-es szezonban. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a Szolnokon nevelkedett, elmúlt idényben 19 gólig jutó Benedek Nándor is a gárdát erősíti, megállapíthatjuk, az előre játék lehet szombati vendégeink erőssége.

Hogy nem ijednek meg a saját árnyékuktól a tiszafüredi játékosok bizonyítja, a bajnoki nyitányon a kis-MTK ellen már az ötödik percben megszerezték a vezetést. A végén ugyan 1-1-es döntetlenre végeztek, de aki látta a meccset elismeri, az újonc rászolgált az egy pontra.