Az ősszel megkínlódtunk a Stécével

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Vasárnap délután a nagy múltú, egykoron az élvonalban is meghatározó csapatnak számító Salgótarján otthonában lép pályára együttesünk. A bajnoki találkozó 16 órakor kezdődik a Szojka Ferenc-stadionban, az összecsapást Mencsik László vezeti, segítői dr. Ambrus Dániel és Nagy Petra lesznek.

  • Azon múlik, hogy megszerezzük-e zsinórban a nyolcadik győzelmünket, hogy kellően friss lesz-e csapatunk és érvényesíteni tudjuk-e nagyobb tudásunkat – foglalta össze tömören a hét végi meccsel kapcsolatos véleményét vezetőedzőnk, Huszák Géza. – Biztos vagyok benne, hogy a hazaiak visszahúzódva a kapujuk elé, elsősorban a biztonságra helyezik a hangsúlyt és kontrákkal próbálnak meg operálni ellenünk. Az pedig figyelmeztető kell, hogy legyen számunkra, az élmezőny csapatainak otthonában sikeresen védekezték ki a meccseket és pontot raboltak az esélyesebb vendélátóik ellen.

Tény, az őszi idényben mi is megkínlódtunk a Stécével, s bár 2-1-re nyertünk gyöngyösi albérletünkben, egészen a lefújásig nem lehettünk nyugodtak.

Eltiltás miatt egyetlen játékosunk sem hiányzik a vasárnapi meccsről – három futballistánk viszont 4-4 sárgával rendelkezik, azaz vigyázniuk kell -, míg maródi sérültjeink közül Birtalan János már a csapattal dolgozik, s akár a kispadra is leülhet.