Az első lépést megtettük

Csapatunk a hét végi bajnoki nyitányon magabiztos, 2-0-ás győzelmet aratott a Gyöngyös ellen, s mivel a téli listavezető Szolnok vereséget szenvedett, öt pontra csökkentette lemaradását az első helyezett mögött.

  • Egyértelműen győzelmi reményekkel léptünk pályára, s mivel magabiztosan nyertünk, tulajdonképpen elégedett is lehetek – vélekedett a vasárnapi 2-0-ás sikerről vezetőedzőnk, Huszák Géza. – A bajnoki rajt előtt, helyezéstől függetlenül mindenkiben van egy kis drukk, így bennünk is volt. Amint azt az eredmények bizonyítják, mindez nem véletlen, hiszen több meccsen is borult a papírforma.

Az eredménnyel tehát elégedett. És a mutatott játékkal?

  • Harminc percig egy szavam sem lehetett, csak rajtunk múlott, hogy nem 3-4 góllal vezettük fél óra elteltével, miközben Miski Zoli nem találkozott a labdával. A szünet után még egyszer bevettük a gyöngyösi kaput, így megérdemelt győzelmünket nem fenyegette veszély. Ennek ellenére van hiányérzetem, de azt betudom annak, hogy többen is rövidebb, hosszabb időt kénytelenek voltak kihagyni sérülés, betegség miatt. Nem voltunk még száz százalékos állapotban, de bízom benne, hamarosan utolérjük magunkat.

Sokan voltak a meccsen …

  • Örülök, hogy ennyien kíváncsiak voltak ránk és buzdították is csapatunkat. Mellénk álltak és ez jól esett mindannyiunknak. Hiszem, ha sorra jönnek a győzelmek és ehhez jó teljesítmény is társul, még többen lesznek a meccseinken.

Csapatunk a bajnokság tizennyolcadik fordulójában Tállyára látogat.