Átszakadt egy gát …

Sokan féltették csapatunkat a vasárnapi bajnoki fordulótól, mondván négy meccse óta nem tudott már nyerni, s most ráadásul rangadón fogadja a tavalyi ezüstérmes ESMTK együttesét. A találkozó azért is bírt különös jelentőséggel, mert vereség esetén pontszámban beérte volna csapatunkat a fővárosi alakulat, sikerünkkel viszont leszakíthattuk vetélytársunkat.

Nos, mint köztudott, Német Gyula fiai remek játékkal 3-1-es győzelmet arattak a piros-fehérek ellen, s tartják a lépést riválisaikkal. A sikerből Pálinkás Gergő mesterhármassal vette ki a részét.

A szezon elején rugdostad a gólokat, de a sérülésedből felépülve nem igazán találtad önmagad.

  • Egy sérülés soha nem jön jókor, de tény, nekem különösen rossz pillanatban következett be – felelte érdeklődésünkre hórihorgas centerünk. – Jól ment nekem is, a csapatnak is a játék, még a kaput is eltaláltam „időnként”, ám mióta az Ózd ellen megsérültem, nem szereztem gólt. Azt hiszem egyébként nem is a játékommal volt probléma, de hiába kerültem helyzetbe, valahogy nem sikerült feltennem az i-re a pontot. Remélem ez már csak a múlt, s nem csak én, de csapatunk is visszatalált a régi útra.

Hogy emlékszel vissza az ESMTK elleni derbire?

  • A mérkőzés előtt megbeszéltük az öltözőben a srácokkal, hogy a szokásosnál is pozitívabban állunk a meccshez, hiszen nehezebb hetek vannak mögöttünk. Úgy gondolom, sikerrel teljesítettük a magunk elé tűzött célt. Aki látta a mérkőzést megerősítheti, igazi csapatmunka eredménye 3-1-es győzelmünk.

Mikor hitted el, hogy ez a három pont már megvan?

  • Lehet, hogy furán hangzik, de én végig tudtam, meg lesz ez a meccs. Nagyon stabilak voltunk ezúttal, ellenfelünk nem talált fogást rajtunk. Az első gólomnál óriási gát szakadt át bennem, örülök, hogy végre sikerült lezárnom góltalansági sorozatomat. A aztán már jött magától …

Mire számíthatnak szurkolóink vasárnap, Egerben?

  • Egyértelmű, hogy a három pontért utazunk Hevesbe. Ahhoz, hogy tartani tudjuk a lépést riválisainkkal, mindenképpen nyernünk kell. Ha megismételjük az ESMTK elleni teljesítményt, nem marad el a siker.

Csapatunk bajnoki találkozója vasárnap 13 órakor kezdődik a Szentmarjai-stadionban.