Arany László marad a vezetőedző, Mile Krisztián befejezi pályafutását (II.)

Klubunk elnöke szezonértékelő beszélgetésünk első részében elmondta, hogy a keret erősségét, a mutatott teljesítményt látva tulajdonképpen “helyén” végzett csapatunk a 2017-18-as harmadosztályú bajnokság Keleti csoportjában. A mostani folytatásban még visszatekintünk néhány mondat erejéig az elmúlt évadra, de már szót ejtünk a következő bajnokségról is.

  • Úgy vélem, reális a hatodik helyünk a rendkívül kiegyensúlyozott mezőnyben – vélekedett dr. Gottdiener Lajos. – A Monor és ősszel talán még az ESMTK mellett a többi tizenhárom csapat közel azonos játékerőt képviselt. Ugyan úgy lehettünk volna mondjuk negyedikek, mint akár tizenkettedikek is, mindig a pillanatnyi forma döntőt. A Keleti csoport más, mint a Közép vagy Nyugati régió. Itt sokkal inkább a küzdelem dominált, nagyobb szerepet kapott a fizikum, s lényegesen kevesebb volt az igazi futball, mint a másik két csoportban. Ráadásul sajnos akkor sem mertünk igazán játszani, amikor lett volna rá lehetőségünk.

A következő szezonra miként változhatnak az erőviszonyok?

  • Mivel még zajlanak az osztályozók, igazából csak sejtéseink lehetnek, hogy alakul a Keleti csoport mezőnye. Az biztosnak tűnik, hogy az NB II-ből kiesett Szolnoki MÁV hozzánk kerül, a Szeged vélhetően a Közép, a Sopron a Nyugati csoportba nyer besorolást. De, hogy az újoncok, illetve a fővárosi (környéki) gárdák hol folytatják még képlékeny.

Akkor néhány szó erejéig beszéljünk saját csapatunkról …

  • Jelenleg szabadságon vannak a játékosok, illetve edzők. Eldőlt, a következő évadban is Arany László lesz a vezetőedző és munkáját Deszatnik Péter segíti. Hogy kapusedzőnk, Kakas László marad-e, még nem tudni, kérdés, miként tudja összeegyeztetni más irányú munkájával a berényi edzések időpontját. Játékosaink közül a csapatkapitány Mile Krisztián bejelentette, hogy befejezi pályafutását. A civil életben kíván a jövőben boldogulni, s maximum alacsonyabb osztályban levezet. Turi Dániel visszatér az ESMTK-hoz, míg Kürti Zsoltot és Nagy Richárdot nem tartoztatjuk. A keret nagy részét a jövőben is a régióból származó játékosok teszik ki, de 4-5 új fiút szeretnénk a távozók helyére igazolni. Neveket egyelőre nem szeretnék mondani, lévén még tartanak a tárgyalások. Célunk, hogy a 2018-19-es szezonban az élmezőnyben végezzünk.

Amint azt dr. Gottdiener Lajostól megtudtuk, a felkészülés június 21-én, Jászberényben kezdődik, addigra szeretnék véglegesíteni az új keretet.