Amíg él a remény

Köszönhetően csapatunk hét végi remek győzelmének, valamint a listavezető pontvesztésének, ahogy mondani szokás, “visszatértünk a meccsbe”, hiszen az éllovas látótávolságon belül van.

  • Amíg matematikai esélyünk van a feljutás kiharcolására, addig nem adjuk fel – felelte honlapunk érdeklődésére csapatunk vezetőedzője, Huszák Géza. – Tény, a Szolnok sorsolása könnyebbnek tűnik, mint a miénk, a futballpályán számtalanszor bebizonyosodott, hogy bármi előfordulhat. Szóval mi igyekszünk csak saját magunkkal foglalkozni, megnyerni a hátralévő meccseinket, aztán majd meglátjuk, mire lesz az elég.

Való igaz, a Tisza-parti alakulat a táblázat hátsó régiójában tanyázó gárdákkal találkozik, ám a Tállya, a Cigánd és a Sajóbábony is az életéért küzd. A bent maradás kivívásához minden pontra szükségük van, így nem számíthat könnyű meccsekre a MÁV.

Ugyanakkor ránk az a Nyírbátor és Sényő vár, melyek a középmezőny stabil tagjai, ám se előre, se hátrafelé nem kell tekingetniük. Az ESMTK ugyan még nem mondott le a bajnoki címről, ám hazai pályán nekünk mindenki ellen kötelező a győzelem, így akár van is realitása a megszerzendő kilenc pontnak.

Csapatunk vasárnap a Nyírbátor vendége lesz.