Akadnak még sérültjeink, de …

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ugyan a téli felkészülés alatt minket sem kerültek el a sérülések, több játékosunk is kénytelen volt heteket kihagyni, ám ma már keretünk van annyira erős, hogy vezetőedzőnknek, Arany Lászlónak sikerült pótolni a kiesőket.

Farkas János, Fejes János, Nagy Richárd és Lékó Gergő is komolyabb sérülést szedett össze februárban, ám szép lassan kezdik utolérni magukat. Nem véletlen, hogy szeretnének minél hamarabb visszatérni, hiszen a téli új szerzemények közül Kürti és Galambos gólokkal tette le a névjegyét bemutatkozó bajnoki meccsén, míg a tavaly nyáron térdműtéten átesett Szanyi Krisztián is hadra fogható immár. Mindez azt jelenti, igazi versenyhelyzet alakul(hat) ki a csapatba kerülésért, mely reményeink szerint pontokban is megmutatkozik a bajnoki folytatásban.