A Vasas ellen kezdünk?

Ugyan egyelőre még kérdőjel szerepel a címben, de minden valószínűség szerint bővül felkészülési mérkőzéseink sora.

Bár csapatunk igazából csak ma kezdte el a komolyabb munkát, a nagy múltú, jelenleg az NB II-ben szereplő Vasas kérésére nem tudtunk nemet mondani. A jelenlegi állás szerint január 17-én (csütörtök), 14 órakor a Fáy utcában lép pályára a Huszák Géza vezetőedző dirigálta együttesünk. Mivel a másodosztályú bajnokság már két hét múlva elrajtol – mi csak március első hétvégéjén kezdünk -, az angyalföldiek lényegesen előrébb tartanak a felkészülésben. Ennek ellenére vállaltuk az összecsapást.

Friss hír: a találkozó ténye már fenn van a Vasas FC honlapján is, azaz eldőlt, hogy idei első mérkőzésünket a Szanyó Károly irányította piros-kékek ellen vívjuk.