A héten egy, jövő héten két edzőmeccs szerepel a programban

Csapatunk egy hete kezdte meg a felkészülést a 2017-18-as harmadosztályú idényre. A sok próbajátékos miatt múlt pénteken ugyan már egy egymás közti edzőmeccs keretében pályára léptek labdarúgóink, ám az első “hivatalos” felkészülési találkozóra szombaton kerül sor.

A mai, majd holnapi 2-2 edzés után csütörtökön “csak” délelőtt lesz tréning, a közös ebédet követően pedig Tiszafüred felé veszi az irányt csapatunk busza. A rövid, három napos összetartás célja elsősorban a csapatépítés, hogy a régi és új játékosok jobban megismerjék egymást, de természetesen a “futball terhelés” sem maradhat el. Az edzőtábor utolsó momentuma a szombati, Gyöngyös elleni felkészülési találkozó lesz.

Jövő héten a napi tréningeket már két alkalommal is edzőmeccs szakítja meg: július 19-én, szerdán a fővárosban, az NB III-as Pénzügyőr, majd vasárnap, az NB II-es Soroksár otthonában lépünk pályára. Ez utóbbi találkozó lesz a másodosztályú gárda bajnoki főpróbája, lévén a profiliga küzdelmei már július végén elkezdődnek.